Szóval az egész ott kezdődik, hogy eldöntjük gyermekként, hogy ha nagyok leszünk, majd híres orvosok, ügyvédek vagy akármik leszünk, mindegy, hogy mik, de jól keressünk. Mert akkor milyen jó lesz nekünk. Ja, és persze lesz majd szép családunk, egy szerető férjünk, aki majd elhalmoz minket minden földi jóval, vagy ugyan ez, csak női kiadásban. Az a bizonyos kutya is ott bóklászik a kertecskénkben, és boldogan élünk rózsaszín álomvilágunkban, amíg meg nem halunk. Csakhogy az élet nem ilyen. Általában. Vannak persze szerencsések, akiknek mindez megadatik. Egyszerre. Csak egy kérdés… ami mindig felmerül bennem: boldogok ők valójában? Mert addig minden nagyon szép és jó, amíg fel tudjuk sorolni, hogy van valakink aki vár minket otthon , és hogy a mi füvünk a legzöldebb a városban. De van-e elég időnk arra, hogy boldogok legyünk? Hogy együtt lehessünk azokkal, akik a legfontosabbak számunkra? Gondoljunk csak bele az orvosok életébe… Ha jól csinálja a munkáját, akkor az elég sok időt vesz el az életéből. Főleg, ha még karriert is épít. De meddig fogja otthon várni az a valaki, akivel összekötötte az életét, ha mindig túlórázik... és fáradtan tér haza… Vajon a megfelelő munka számunkra, amiben kiélhetjük vágyainkat ugyan azon az úton leledzik, ahol a boldogságunk? Vannak, akik az előbb megalapozom a jövőmet, sok pénzt szerzek, aztán majd leszek a családommal elvet vallják. Vannak, akik csak arra tudnak gondolni, hogy sok pénzt szerezzenek, ezzel megteremtve maguk körül a komfortos élet minden apró szösszenetét. És van még legalább egy kategória. Én ha nagy leszek boldog akarok lenni kategóriába tarozom… Oh.. csak szeretnék. Szóval szerintem elsősorban mérlegelnünk kell, hogy kinek mi a fontos. Ne csak azt nézzük, hogy mennyi pénzt és lakást és miegymást szerezhetünk. Azt, hogy Egy életünk van. Van, aki szerint nem, és újjá éledhetünk mások testében, de szerintem most vonatkoztassunk el ettől. Szeretnék majd egy boldog családot, ahol annyi időt tölthetek majd a szeretteimmel, amennyit csak szeretnék. Nekem ez az álmom felnőttkoromra. Munka terén meg csak annyi, hogy nem arról van szó, hogy mindenki álljon utcaseprőnek, mert amellett lesz ideje a családjára. Nem. Csak mérlegeljük, hogy majd nyugdíjunk után, amikor már karrierünk csúcsán leszünk meglesz-e az a környezet, amiben hátralevő boldog és nyugalmas napjainkat és éveinket megélhetjük. Egy társ, akivel elmehetünk egy jót sétálni. Beszélgetni. Fagyizni, vagy csak éppen az unokákkal lenni. Ezek mind apróságok, de a végén ezek tehetik az embereket a legboldogabbá. Az egyszerű dolgok. Szerintem. Engem ezek fognak remélem…Tehát ez csak egy kis ébresztő üzenet akart lenni mindazoknak, akik még gondolkodnak az életük hátralévő részén. Sose késő változtatni. De ha te boldog vagy, azzal mások életét is boldogabbá teheted. Ne legyél hát a munka mókuskerekének a rabja. Egyszerűen csak légy az aki vagy, és aki szeretnél lenni.